Egy valóban megtörtént esemény pontos leírása

Sokszor halljuk, hogy a testünk jelez, ha ideje változtatni. Azt azonban kevesen gondolják, hogy ezek a jelzések nemcsak testi tünetek formájában érkeznek, hanem más csatornákon keresztül is utat találhatnak hozzánk.

Ma már tudom: én azért ünnepelhetek évente több „születésnapot”, mint ahányszor a névnapomat köszöntik, mert időben meghallottam ezeket a jelzéseket.
Pontosabban: megláthattam őket.

Valójában azonban a köszönet a Teremtő Istené, mert egyedül rajta múlt, hogy nem kellett átlépnem azt a bizonyos kaput, amelyen csak egy irányba lehet haladni. Ha egyszer becsukódik, nincs visszaút.

A legutóbbi eset emléke máig megrázó. Még most is nehéz elhinni, hogy valóban megtörtént. Pedig itt vagyok. Ha megcsípem a karomat, érzem. És magam előtt látom azt a rajzot is, amely felkiáltójelként jelezte: most azonnal cselekedni kell.

Nem azt mutatta meg, hogy mennyi időm van hátra. Csak azt, hogy nem évek.
Lehetnek órák, napok, hetek vagy hónapok – de a halogatás már nem fér bele.

A tünetek addigra rég jelen voltak. Sokféle. De ami igazán megijesztett, az a gyomorszáj felett jelentkező, szorító, rettentő égető érzés volt. Volt, hogy alig kaptam levegőt.

Ekkor döntöttem el: legyen bármilyen kellemetlen a gyomortükrözés, inkább derüljön ki minden. Nem akartam megvárni, míg egy daganat képében szembesülök a baj valódi okával.

A háziorvosom – akinek ma is hálás vagyok – ugyan kiadta a gasztroenterológiai beutalót, de azt is kérte, hogy kardiológus lásson. Az időpont azonban sehogy sem akart összejönni. Halogattam. Egyre inkább háttérbe szorult a dolog.

Ezzel párhuzamosan egy másik szál is futott az életemben.

Régóta szerettem volna, ha a barátnőm elsajátítja a Robelin-féle graforajz módszerét. Tudtam róla, hogy kiváló érzéke lenne hozzá, és felelősen tudná alkalmazni.
Sokáig nem talált rá időt – érthető módon, hiszen közel száz órányi tananyagról és komoly gyakorlásról van szó.

Egy nap azonban váratlanul azt mondta:
– Ha úgy gondolod, most szívesen belevágok.

Minden akadály elhárult. Úgy éreztem, ez nem véletlen. Mintha „fentről” is zöld jelzést kaptunk volna.

A gyakorlati órákra mindig hozott elemzésre váró rajzokat, valódi élethelyzetekkel, valódi kérdésekkel. Egy alkalommal azonban az előre egyeztetett „kérdező” személy váratlan okból nem tudott megjelenni.

Így történt, hogy én lettem a rajzoló.

Volt miről rajzolnom. Barátnőm a módszer szabályait pontosan betartva vezette le a folyamatot. Az én feladatom csupán annyi volt, hogy teljes figyelmemmel jelen legyek, ne értelmezzek, ne elemezzek, csak kövessem az instrukciókat.

Amikor elkészült a képzeletbeli kertecském, mindketten megdöbbentünk.

A rajz nemcsak a feltett kérdésekre adott választ.
Egy nagyon erős, nagyon sürgős figyelmeztetést is hordozott: azonnali orvosi kivizsgálásra van szükség. Nem halogatható tovább.

Ekkor már nem volt kérdés.

Az orvosom két beutalót adott, köztük egy kontrasztanyagos CT-re. Néhány nappal később a kardiológusom hívott fel. Azt mondta, másnap reggel műtő. Sürgős koszorúér-tágítás és stentbeültetés.

Esélyt kaptam arra, hogy a rajzban megjelent előrejelzés ne következzen be.

A beavatkozás közben lezajlott egy infarktus is – de akkor már jó kezekben voltam. Isten tenyerén és a műtétet végző professzor kezében.
A műtét végén a professzor külön is hangsúlyozta: ez az eset valóban rendkívül sürgős volt. Ha nem történik meg időben a beavatkozás, annak beláthatatlan ( vagy éppen nagyon is belátható) következményei lehettek volna.

Azóta többször is elővettem azt a rajzot. Nem félelemmel nézem, hanem figyelemmel. Mert nemcsak azt mutatta meg, mi fenyeget, hanem azt is, mit ne tegyek, és mit kell tennem, hogy ez a veszély hosszú ideig ne térjen vissza.

Amikor ránézek, mindig ugyanarra gondolok:
Isten kegyelme hatalmas. Szeretete végtelen. És időben szól.

De ehhez kell fül, hogy halljunk, szem, hogy lássunk, bátorság, hogy változtassunk.

Ha nem tudjuk, mit kell tennünk, a képzeletbeli kertecskénk elmondja.
Ez is kegyelem.
Az, hogy önmagunk üzenhet önmagunknak – önmagunkról.

***

Ez a történet nem ígér gyógyulást, nem helyettesíti az orvosi vizsgálatokat, és nem csodát kínál.

Azt mutatja meg, hogy a Robelin-féle graforajz

– érzékeny jelzőrendszer,

– felelősséggel tanulható módszer,

– és valódi élethelyzetekben is képes időben figyelmeztetni.